Kaptál már olyan meghívót, amely cseppet sem mozgatta meg a fantáziádat? És kaptál már olyat, amelyre rátekintve elakadt a lélegzeted? Bizonyára igen. Legfeljebb nem töprengtél azon, hogy mi is fogott meg benne igazán.
Pedig egyszerű. Mert a meghívó – különösképpen az esküvőre invitáló – sajátos műfaj, amely kontár- és mesterfokon egyaránt gyakorolható. Leginkább azért kíván kifinomult „ecsetvonásokat”, mert titeket rejt – vagy akik a szívetek mélyén lenni szeretnétek. E tekintetben az esküvői meghívó a meghívók gyöngye. Ebben mindent elmondhattok magatokról, a nagy esemény jellegéről, helyszíneiről és esetlegesen a szükséges kellékekről. Csak merni kell és szárnyakat adni a fantáziának, és innentől nincs megállás. A meghívótok máris átlényegülhet repülőjeggyé, sportbelépővé, paragrafussá, kottává, gyógyszerreceptté – aminek csak akarjátok. Áraszthat vidám és játékos, könnyed és romantikus, komoly és elegáns hangulatot.
Ám miközben magatokról és a ceremóniáról üzentek, a meghívó egy olyan belépő a vendégeitek számára – amely a „hol és mikor”-on túl – előrevetíti, megsejteti, hogy min és hogyan fognak részt venni. Ez a későbbi esemény előhírnöke, amelynek gondolatmenetét folytatva vagy annak egy kis szeletét átnyújtva okoztok örömöt az invitálás alkalmával.
Ne feledjétek, a teljes összhang megteremtéséhez ajánlatos a meghívó arculatának visszaköszönése a nagy esemény díszletében! Ez lehet a szín, a betűtípus, a forma, a téma vagy egy logó.
A tematikus esküvők ennek a gondolatmenetnek a legkiélezettebb és legtökéletesebb példái.
Legyen például focis esküvőd, megfontolt időpontválasztással, helyre szóló belépőjegyekkel, beléptetővel, szektorra osztott „stadionnal”, „focimérkőzéssel”, mezekkel, és a szükséges hangulatot megalapozó, illetve fokozó kellékekkel!
Minden csak rajtatok és a fantáziátokon múlik! Merjetek belevágni és a megszokottól eltérni!